F. M. Alexander

.

F. M. Alexander(1869-1995) a módszer megalkotója Shakespeare színész volt, akinek egy napon előadás közben elment a hangja. Az orvosok és a beszédtanárok pihenést és a beszéd mellőzését ajánlották gyógyírként. Ennek hatására egy rövid átmeneti időre felépült, de amikor ismét színpadra lépett, újra szembetalálkozott már gyógyultnak hitt problémájával.

 

“Lehet, hogy én csinálok valamit magammal?” – kérdezte orvosától. “Biztosan így kell lennie” – válaszolta orvosa, és bevallotta, hogy tanácstalan mit kéne tennie.

….

Ezután a tükörben figyelte meg magát. Arra volt kíváncsi, hogy mit tesz magával, ha normálisan beszél, ha szaval, és mi a kettő közti különbség. Döbbenten tapasztalta, hogy szavaláskor hangos zihálással veszi a levegőt, nyakizmait megfeszíti, fejét lefelé és hátra húzza. Rájött, hogy ezáltal összenyomja a gégéjét, és nyomást gyakorol hangszalagjaira. Tíz évig dolgozott önmaga használatán és az önmegfigyelés hosszú ideje alatt felfedezte, hogy gégéje megrövidítése egyben egész testét megrövidíti és megfeszíti, ami nem csak légzését, hanem egész szervezete mozgásszabadságát korlátozza. 

Később azt is megfigyelte, hogy normális beszéd közben is ugyanez a folyamat zajlik le, csak nem ilyen hangsúlyosan. Saját megfigyelésén keresztül eljutott az érzékszervi érzékelések tudatos alkalmazásához és használatához. Hosszantartó munkája eredményeként nem csak hangproblémái szűntek meg, de egészségi állapota is normalizálódott, és pszichésen is megerősödött. A legmegdöbbentőbb felismerése az volt, hogy az egész folyamatot lábujjainak visszahúzott, megfeszített használata okozta. 

 

1892-től előbb színész- és énekes társait kezdte tanítani, később egyre többen jöttek hozzá, a kor jelentős értelmiségei közül: orvosok, írók, filozófusok. Nagy figyelmet fordított a gyermekekre, mert az volt a véleménye, hogy már egész kiskortól megjelenik a hibás testhasználat, aminek később beláthatatlan következményei lehetnek.

Kezdetben a megfigyelései alapján önmagán dolgozott, de szerette volna másnak is megtanítani technikáját. Nem sokkal ez után iskolát nyitott, ahol Irene Taskerrel együtt különböző életkorú és nehézségekkel küzdő gyermekeknek tanította, hogyan alkalmazzák a technikát az iskolai tevékenységeik során. Irene fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy a 

Írásaiban, kezdetben beszéd- és légzésfejlesztő módszernek nevezte munkásságát. Ezekben az években jutott el a hangképzéstől a teljes testtel való foglalkozásig, közben színésztársulatot hozott létre és főszerepeket játszott. (Velencei kalmár, Hamlet) Technikája egyre elterjedtebbé kezdett válni, olyannyira, hogy asztmás epilepsziás légzési elégtelenségtől szenvedő, dadogó embereket küldtek hozzá a környezetében levő orvosok tanácsadásra. Végül áttelepült Londonba, (1916) és Amerikában is elterjeszti a módszerét. Munkássága és technikájának egyedi szemlélete azóta is töretlenül terjed az egész világon.